A béke és a remény munkásai
Grác Közép-Európa tartományunk 25 nővére július 15. és július 19. között gyűlt össze, hogy a „Munkások a békéért és a reményért” témával foglalkozzanak. Katharina Laner nővér, vizitátorővér ráhangolt minket erre a témára. Az ünnepélyes nyitószentmisét követően elkezdődött a találkozónk. Különböző kérdések foglalkoztattak bennünket:
- Mire hív minket a „Munkások a békéért és a reményért” téma?
- Jézus Krisztus a békesség – mit tanulhatunk tőle?
- Hogyan válhatunk egyre inkább a békesség eszközeivé?
- Hol tartunk MA? Hogyan megyünk tovább a jövőbe?
Ezeket a napokat a közös ima és a témával kapcsolatos elmélyülés határozta meg. Mit tehetek személyesen a békéért és a reményért? Mit tehetünk közösségként? (pl. egymás közötti eszmecsere, testvériesség, találkozások támogatása).
Évközi 16. vasárnapon hálát adtunk és dicsértük Istent a közös párbeszéd, a közös keresés és kérdezés, valamint a közös út napjaiért. "Még mindig, még mindig az úton vagyok, és a cél a szívembe van írva. Még mindig keresni, még mindig kérdezni, újra meg újra útnak indulni..." – hangzott fel egy ének a zárószentmisén.
Ezen a vasárnapon hallottuk a búzáról és a konkolyról szóló példabeszédet. Ez a példabeszéd többek között Isten gyermekeinek feladatát is szemlélteti: mi vagyunk a munkások az Úr szántóföldjén – vagy a találkozó mottóját használva: a béke és a remény munkásai vagyunk egy olyan világban, amelynek erre oly nagy szüksége van.
Ebben a példabeszédben egy gazdáról hallottunk, aki jó maggal veti be a földjét. Amíg azonban a munkások alszanak, konkoly kerül a búza közé. Amikor a munkások észreveszik a konkolyt, azonnal ki akarják gyomlálni, de a gazda így figyelmezteti őket: „Hagyjátok mindkettőt nőni az aratásig, és az aratás idején megmondom a aratóknak: Először gyűjtsétek össze a konkolyt, és kössétek csomókba, hogy elégessétek; a búzát pedig hordjátok be a csűrömbe!”
Mit tanulhatunk ebből a történetből? Először is azt, hogy Isten logikája és módszere gyakran eltér a mi logikánktól és módszereinktől. Igaz, hogy mi vagyunk az Úr szántóföldjének munkásai, a béke és a remény eszközei vagyunk. De gyakran türelmetlenek vagyunk (fiatalok és idősek egyaránt), azonnal eredményeket akarunk látni, sok mindent azonnal meg akarunk változtatni – a családunkban, a közösségünkben, az egyházban, a világban. És vajon a helyes módszert alkalmazzuk-e eközben?
A gazda azonban arra tanít bennünket, hogy türelemre és bizalomra van szükségünk. A jónak időre van szüksége a növekedéshez – mégpedig Isten idejére. A mi feladatunk az, hogy szeretettel és türelemmel ápoljuk a jót, még akkor is, amikor a gonosz munkálkodik, és a konkoly láthatóvá válik.
Sajnos nem minden, amit teszünk, jár azonnali sikerrel. Néha egyszerűen csak várnunk kell, amíg Isten egyszerre növeszti a konkolyt és a jó búzát. A legfontosabb az, hogy mi megtegyük a magunk részét, a többit pedig bízzuk Istenre.
Az Úr erősítsen meg minket, hogy bátorsággal, szeretettel és türelemmel működjünk közre az ő művében. Találjuk meg újra meg újra az erőt ahhoz, hogy ápoljuk a békét és a reményt közösségünkben, az egyházban és a világban, abban a tudatban, hogy Isten kezében van a végső aratás. Ő az Úr, de a mi munkánk igen értékes a számára. Kísérjen minket tehát minden helyzetben – különösen a nehéz pillanatokban – az Istenbe vetett bizalom, a hűség, a bölcsesség és a jóban való kitartás! Ámen.
Szabolcs Barta CM atya prédikációja az évközi 16. vasárnapon (Mt 13,24-43) a július 19-i zárószentmisén.
hallgatni – imádkozni – figyelni
tervezni – megbeszélni – dönteni
elkezdeni – cselekedni – építeni
